2013. december 4., szerda

Harcsapaprikás, tejszínnel.


Hozzávalók 4 főre:

1 kg. harcsa filé
3 fej vöröshagyma
4 gerezd áttört fokhagyma
10 dkg. füstölt szalonna
2 db. zöldpaprika
2 db. paradicsom
kevés liszt
1 kanál olívaolaj
kevés pirospaprika
kevés só
kevés bors
200 g. tejszín (laktózmentes is lehet)



Filézett harcsából, 1 kilónyit csíkokra szelünk, kicsit megsózzuk.
A felkockázott, füstölt szalonnát, kevés olívaolajon megsütjük, a tepertő darabokat kivesszük.
A forró zsiradékon megdinszteljük a hagymát, fokhagymát, hozzáadjuk a csíkozott zöldpaprikát és az apróra vágott paradicsomot.
Sózzuk, borsozzuk, majd fedő alatt, paprikás alapot készítünk.
Mikor a hagyma kissé szétfőtt, a harcsát kevés lisztbe forgatva hozzáadjuk, majd tovább főzzük. Visszatehetjük a tepertődarabokat is. (ha túrós csuszával tálaljuk, akkor őrizzük meg)
A tejszínt elkeverjük kevés lisztel, a paprikás levéből kivéve temperáljuk, és hozzáöntjük a paprikáshoz.
Kevés őrölt paprikával színezzük, de adhatunk hozzá kaprot is, mert illik a harcsához.
Galuskával tálaljuk, de szervírozhatjuk túrós csuszával is. Ebben az esetben, a megmentett tepertőt adjuk a túrós csuszához. Ha laktózérzékeny személyt látunk vendégül vele, a túrós csuszát is laktózmentes túróval, és tejföllel csináljuk!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése