2014. november 12., szerda

Párolt káposzta napon szárított paradicsommal, sárgarépával.

Hozzávalók:

1 kisebb fej káposzta,
1 nagyobb sárgarépa,
1 nagy fej vöröshagyma, 
200 g. napon szárított paradicsom. (saját aszalású)
2 gerezd fokhagyma, vagy 1 mokkáskanál fokhagyma granulátum,
kevés köménymag, 
só, frissen őrölt bors,
1 kávéskanál cukor, vagy szorbit,
kevés almaecet,

A káposztát legyaluljuk, vagy szálasra vágjuk. Enyhén besózzuk és rövid ideig állni hagyjuk. A csíkokra vágott vöröshagymát kevés olajon megdinszteljük, és hozzáadjuk a köménymagot, amivel kicsit együtt pirítjuk. Nagyobb fazékba beletesszük a szálas káposztát (tanácsos nagyobb edényt választani, mert a felszelt káposzta sok helyet foglal, de később jelentősen összeesik) Belekerül a csíkozott, vagy nagyobb lukú reszelőn lereszelt sárgarépa is, a szétnyomott fokhagyma, a cukor, (vagy édesítőszer) mikor kicsit összeesett a káposzta a bors, és az almaecet is. (használható ételecet is, de az almaecettel bátrabban bánhatunk) Hozzátesszük a napon szárított paradicsomot is.
Sűrű kavarás mellett fedő alatt főzzük, míg minden meg nem puhul, és a káposzta színe enyhén barnás, karamell szín nem lesz. Tanácsos megkóstolni, és ha szükséges utána ízesíteni. 
Bőrös malacsülthöz, és fűszeres főtt-sült krumplihoz tálaltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése