2015. február 14., szombat

Pásztortarhonya

Hozzávalók:

fél kiló sertéslapocka,
40 dkg. házi tarhonya,
10 dkg. húsos szalonna,
fél szál házikolbász,
4 db. krumpli,
1 nagy fej hagyma,
3 gerezd fokhagyma,
1 db. paprika,
1 paradicsom,
1 teáskanál őrölt pirospaprika,
kevés őrölt kömény,
só, frissen őrölt bors,
1 kiskanál zsír,
ízlés szerint csípős paprika,
1 kis pohár fehérbor.





A húst megmossuk, felkockázzuk. A szalonnát, és a hagymát is feldaraboljuk. Kevés zsíron elkezdjük pirítani a szalonnát, majd mikor kienged, hozzáadjuk a hagymát. A hagymát addig pároljuk, míg üveges lesz. Ekkor belekerül a kockázott hús is. Időnként megkeverve, a hús fehéredéséig együtt pirítom őket. Beleöntöm a bort, és jól megkeverem. Hozzáteszem a nagyon apróra darabolt paradicsomot, majd felöntöm annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Megsózom, megborsozom, megszórom őrölt pirospaprikával, valamint a csípős paprikát is hozzáteszem. Fedő alatt készre főzöm a pörkölt alapot. 
Mielőtt hozzátenném a tarhonyát, és a krumplit, kicsit jobban felöntöm, mert a hozzákerülő tarhonya, és a krumpli is fel fog venni a léből elég sokat. A tarhonya is belekerül. Elkeverem, majd a közben megpucolt, felkockázott krumplit, és a zöldpaprikát is hozzáteszem. Ha kell, a vizet pótolom. Rányomom a fokhagymát is, majd fedő alatt időnként vigyázva megkeverve kicsit később a karikázott kolbászt is hozzáadva készre főzöm. Megkóstolom, és ha kell utána ízesítem.
Házi, reszelt tarhonyával az igazi



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése