2015. február 15., vasárnap

Rakott káposzta.


Hozzávalók:

60 dkg. savanyú káposzta,
50 dkg. darált sertés, vagy pulykahús,
30 dkg. rizs,
1 nagy fej hagyma,

2 gerezd fokhagyma,
só, frissen őrölt bors,
10 dkg. reszelt trappista sajt,
3 dl. tejföl,

2 kanál liszt,
2 tojás,
kevés majoránna,
1 kanál zsemlemorzsa,
kevés őrölt pirospaprika,
kevés étolaj.






A darált húst kevés étolajon megdinsztelem, ráreszelem a hagymát, rányomom a fokhagymát. Megsózom, borsozom, kevés majoránnát adok hozzá.

Megpirítom enyhén a rizst, majd annyi vizet öntök rá, hogy 1 ujjnyi magasan ellepje. Megfőzöm annyira, hogy  a nedvet teljesen magába szívja.
Tálban összekeverem a tejfölt, a lisztet, a reszelt sajtot, és a felvert tojásokat.
A savanyú káposztát megkóstolom, ha szükséges (akár többször is) átmosom, Vágódeszkán, kicsit megvágom, hogy szálai rövidebbek legyenek.
Enyhén kiolajozott tepsi aljára zsemlemorzsát hintek, majd arra terítem a darált húsos ragu, és a megfőtt rizs keverékét. A kikavart tejfölös, tojásos mártás felét ráöntöm, elsimítom rajta.
Erre ráterítem a savanyú káposztát, majd lezárom a tejfölös mártás maradékával. Meghintem kevés őrölt pirospaprikával.
Addig ne szeleteljük fel, amíg kicsit nem hűl meg, mert kicsi hűlés után könnyebb felvágni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése