2015. május 21., csütörtök

Gazpacho

Hozzávalók:
6 db paradicsom
1/4 kígyóuborka
1/2 lecsópaprika
4 gerezd fokhagyma (én az átlagosnál többet teszek bele, mert szeretem)
1 kisebb fej hagyma
1 szikkadt kenyérvég, bagett, kruton
3 evőkanál extra szűz olívaolaj
1 evőkanál vörösbor ecet
csipet só, frissen őrölt bors
kevés friss oregánó, bazsalikom levél, petrezselyem zöld.


A kenyeret kevés vízbe áztatom, majd kicsavarom. A paradicsomok kocsányát kivágom, kereszt alakban bevágom, majd egy percre forró vízbe mártom, és kivéve hideg vízbe teszem. Ezek után a héja lehúzható róla.A hagymát apróra darabolom, a fokhagymát kés lapjával szétnyomom, a paprikát, és az uborkát apró kockákra vágom, majd mindet műanyag keverőedénybe teszem. A zöld fűszereket, a sót, a frissen őrölt borsot, az olíva olajat, és a vörösborecetet is hozzáadva kézi mixerrel összedolgozom. Annyira, hogy szétzúzzam, de mégis maradjanak benne darabos alkotórészek itt – ott. Ez, természetesen saját ízlésedre van bízva.

Mivel a paradicsom iránti imádatom közismert, sosem bírom megvárni, hogy igazán kihűljön a gazpacho, hanem amikor elkészült rögtön meg is eszem. Állítólag, ha néhány órát hűl, akkor még finomabb. De ezt én még nem próbáltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése